Először is, elnézést az összevont bejegyzésért, de így alakult a hétvége. Ráadásul ma ugye az Európai Autómentes Nap van - hallom otthon is, le van zárva az Andrássy út. No itt meg kb. egész Brüsszel, ha csak közelebb mész egy autóhoz, már csúnyán néznek rád. Ezt otthon szerintem soha az életben nem lehetne bevezetni. De el kell mondjam, ki lehet bírni! Ez van egész nap, de nem mondhatnám, hogy punnyadna a város! (A kép mutatja is!)

Én amúgy egészen mással töltöttem a hétvégét, bár olyan is volt, amit csinálnom kellett volna, de nem került rá sor. Jó, persze hogy voltam a lakásban is, kicsit átrendeztem ezt-azt, szerintem - és Ági szerint is! - helyesen. De majd ha jön, akkor együtt, közös erővel, meg ilyenek. De nem ez volt az elmúlt másfél-két nap fókuszában. Meghívást kaptam a helyi izraelita közösség e hétvégi ünnepére, ami épp az újév, (a naptári évben a harmadik) a világ, pontosabban Ádám teremtésének ünnepe. És mivel ekkor kezdődött az időszámítás, pontosabban erre az eseményre van visszavezetve a világ kezdetétől eltelt évek számlálása, így most léptünk be az 5770. évbe.

Akit a dolog bővebben érdekel, az http://hu.wikipedia.org/wiki/Ros_h%C3%A1s%C3%A1n%C3%A1 itt olvashat róla bővebben. Bár ez elég szikár áttekintés, de alapnak jó. Én inkább arról írnék egy keveset, hogy milyen volt az a hétvége egy egészen más szemszögből.

Előre bocsátom, hogy ez a meghívás az ünnepre már-már sorsszerűen jött, én majdnem pont a felénél vagyok az első hónapnak itt, hamarosan megyek Ágiért, éppen meglett a lakás, a bútorok, szóvan volt egy kis határkő-hangulatom amúgy is. Antropológus volnék, vagymi, (remélem, ezt most korábbi tanáraim nem olvassák) amúgy sem tudtam ellenállni ennek a lehetőségnek. Az ünnep a szombat bejövetelétől vasárnap estig tart, én a szombat esti szertartáson, és a vasárnap délelőtti sófár-megfújáson vettem részt. Mindig az gondolkodtatott el a zsidó vallás kapcsán, hogy bárhonnan is nézzük, itt több, mint 3000 év folyamatos tradíciója ölt testet minden szertartásban. Ez beláthatatlanul sok idő. A rabbi szerint 130 nemzedék, én ezt egy kicsit keveslem, de ez meg nem az én tisztem, hogy eldöntsem. Szóval hogy 3000 éve minden ugyanúgy zajlik, mint ahogy Mózes meghagyta. Ez egyszerre félelmetes, és lenyűgöző. Én nagyon büszke vagyok arra, amit a magyarok az elmúlt 1000 évben véghez vittek, (azért ez sem kis idő) de most őszintén. Van egyetlen dolog is, amit úgy csinálunk, mint az államalapításkor??? ;)

Egyvalamire lettem figyelmes már az első perctől, és ez végig megmararadt. Bár a szertartásnak természetesen van kötött rendje, de közben nem tilos jönni-menni, esetenként beszélgetni sem. Persze vannak részek, amikor tilos. De a rabbi maga járt körbe, miközben a "kántor" énelkelte-hadarta a megadott szakaszt, és köszöntötte az újonan érkezőket. Vagy a már ott lévőket támogatta meg egy-egy szóval. És folyton nevetnek valamin. Egymáson, egy kis nyelvbotláson, vagy ha a rabbi rosszul fújja meg a sófárt - bármin. (Papp Riki remek könyve után amúgy valami hasonlóra számítottam. Annyi kiegészítéssel, hogy a vidámság, a humor azt hiszem, messze nem csak a Bethlen téri zsinagóga sajátja.)

Szóval, vidámak. A gyerekek meg megtöltötték a termet, a nők-férfiak természetesen külön, egy szálloda konferenciatermében. Ott volt kialakítva a zsinagóga. Ezt nem értettem teljesen pontosan, de mivel a zsinagóga nem templom, hanem tanítóház, és a lényeg nem az épület, hanem a tóra, valamint a tóratartó szekrény, így nem csoda hogy nem kellett ehhez több, mint egy terem, ahol mindenki elfér...

Aztán a rabbi mesélt. Elmondott egy-két történetet, amivel nyilván az volt a szándéka, hogy ötleteket adjon, irányt mutasson. Vidám történetek, még a Microsoft is belekeveredett valahogy az egyikbe. Semmi sem tilos, amivel tanítani lehet. És természetesen a Tóra mindenről beszél, még ha kicsit rejtett formában is. (Itt kell megjegyeznem, hogy bár a Bibliát lényegesen jobban ismerem, de amit láttam és olvastam, az alapján e két vallás le sem tagadhatná egymást. Újra kéne ezt értékelni, mert a tanítása helyenként mindkettőnek szóról-szóra ugyanaz.)

Majd vacsora, és közben természetesen szertartásosan "minden mézzel", hogy édes legyen az újév. Ez szerintem nagyon szép formája egy hitbéli gondolatnak. Aztán hazamentem. Ez úgy éjfél körül volt. De másnap délelőtt volt a "befejező" szertartás, a sófár megfújása. Ez nem egyszeri aktus, a szertartás alatt 100-szor kell megfújni a sófárt, és a végén még néhányszor, hogy összezavarják ezzel az ördögöt. Közben igen nagy hasznát vettem a korábbi sok-sok Vodku-koncerteknek, mert elhangzott (már előző este, a vacsorán is) a "Oseh shalom" kezdetű dal, ezt azt hiszem mindenki ismeri, vagy hallotta már. (Akartam erről ide egy olyan linket keresni, amikor 20-30 férfi énekli, mint tegnap este, vagy a koncereteken mindig, úgy az igazi. De sajnos nem találtam.)

A sófárt csak közvetlenül szabad hallani, pontosabban rádión, tv-n, vagy visszahangként, egy másik szóbából, nincs értelme. Csak így éri el a lelket, és segíti a megtisztulást az újévben. Én mindig szerettem a vallásokkal járó misztikát, azt a hangulatot, ami a vallással átitatott helyeket, közösségeket belengi. Az egyén az más tészta. Csak a kollektivitásban van annyi különlegesség, annyi eltérő gondolat egyazon dologról, ami ezt titokzatossá és izgalmassá teszi. Akik hisznek, azoknak azt hiszem, a közösség adja meg ehhez a teljességet. Ahol már "csak" egyéni hit van, onnan félek, elveszett valami nagyon fontos. Bár nem érthetem meg amit a hétvégén átéltem, legfeljebb töredékesen, mégis, nekem is adott valamit. De ezt a közösségtől kaptam, nem abból a tudásból, amit akár eddig vagy aztán megszerezhetek. Boldog Új Évet Mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.